Afrika Korps vs. Desert Rats magyar végigjátszás by hekus007


 Amilyen sivár volt az észak-afrikai hadszíntér klímája, annál izgalmasabb és érdekesebb volt az ott folyó küzdelem a II. világháborúban. Erwin Rommel vezértábornagy legendás Afrika Hadteste (Afrika Korps) és Nagy-Britannia 8. hadserege (amelynek fő erejét a „sivatagi patkányoknak”, azaz Desert Ratsnek becézett 7. páncéloshadosztály alkotta) egymást kergette föl-alá a több mint 2000 km-es sávon keresztül, attól függően, kinek nyúltak meg túlzottan az utánpótlási vonalai, ill. ki tudott összeimádkozni némi erősítést a főparancsnokságtól. Ez a fajta sivatagi hadviselés teljesen más harcászatot, felfogást igényelt, mint bármelyik más fronton vívott küzdelem. A közös ellenség, a sivatag viszontagságai, az óriási, fedezék nélküli nyílt terepek, a stratégiai fontosságú homokbuckák és -dűnék világa tulajdonképpen korlátlan lehetőséget biztosítottak a nyílt manőverezésre. Igazi mozgóháború volt ez, ahol a leleményes, taktikus, ám kockázatos hadvezetés, vagy a nyers túlerő tudott átmenetileg diadalt aratni (előbbi a németeknek, utóbbi inkább a briteknek kedvezett). Ezeknek a harcoknak állít emléket a magyar Digital Reality legújabb játéka.

A végigjátszást innét tudjátok letölteni:

 https://drive.google.com/file/d/14PDFih9s2x8nhk986I4BS1CTqdXGVZsR/view?usp=drive_link

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indiana Jones and the Great Circle magyar nyelvű végigjátszás by Hekus007

Dino Crisis 1. magyar nyelvű végigjátszás by 576 konzol