Back to the Future magyar végigjátszás by thesource


 A Vissza a jövőbe trilógia záró epizódjának fináléjában Marty McFly végül szerencsésen visszautazott a múltból a jelenbe, azonban pár pillanattal a DeLorean felbukkanását követően a négykerekű időgép egy szerencsétlen vonatbaleset következtében a darabjaira hullott. Ez persze még nem jelentette az időutazás végét, hiszen Doki a vadnyugati múltban összerakta az új – gőzhajtású – masináját, amivel már nem egyedül, hanem feleségével és két gyermekével járta az időt. A moziban ezzel ért véget a nagy kaland, ám húsz évvel a harmadik rész The End felirata után folytatódik a történet, csak ezúttal a monitorainkon.
A játék sztorija szerint hat hónapja történt a bevezetőben említett esemény, s az idővonat eltűnése óta Marty semmit nem tud a kissé ütődött, de mindenki által kedvelt Emmett Brown professzorról – csupán egy meglehetősen durva (másrészt nosztalgikus) rémálom keretében sikerül találkoznia vele. Ez nem csak azért probléma, mert fiatal hősünknek hiányzik az ősz üstökű barátja, hanem azért is, mert Hill Walley város vezetősége nekiáll elárverezni Doki cuccait a felszívódása óta felhalmozódott tartozások rendezésére. Marty természetesen igyekszik menteni a menthetőt, és épp sikerül a professzor titkos feljegyzéseit és terveit tartalmazó jegyzetfüzetet visszaszereznie a bajkeverő Bifftől, mikor a semmiből ismét feltűnik az időgéppé alakított DeLorean, ezúttal azonban Doki nélkül. Hősünk csupán a prof hűséges ebét, Einsteint találja a kocsiban, továbbá néhány homályos utalást arra, hogy az öreg feltaláló már megint valami komoly bajba keveredett. A feladatunk tehát kideríteni, hogy az idő melyik pontján ragadt le a jó doktor, illetve, hogy ismét kihúzzuk a csávából. Ez egy olyan sokat látott figurának, mint Marty (meg persze, mint mi), nyilván gyerekjáték lesz...
LINK:

https://drive.google.com/file/d/1VvGX9hIKrGp06cg5N-wMFra7WTW4VoNZ/view?usp=drive_link

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indiana Jones and the Great Circle magyar nyelvű végigjátszás by Hekus007

Dino Crisis 1. magyar nyelvű végigjátszás by 576 konzol