Prey magyar nyelvű végigjátszás by ???
A történetünk pár évvel a jelenkor után játszódik (múltbéli hidegháborús kikacsintásokkal), valós környezetben, ám egy fiktív űrállomáson: a Talos 1-en. A monstrum keveri a múlt századi, kissé art décos motívumokat a fiktív high-tech berendezésekkel, ami igen egyedi és magával ragadó atmoszférát kölcsönöz a bolygók között lebegő robosztus építménynek. Az itt dolgozó kutatók az emberi elme módosításával kísérleteznek, hogy miként lehet befolyásolni az agyi működést és új képességekkel felvértezni az úgynevezett Neuromodok segítségével. Már jóval korábban megtörtént az első kontakt is a földönkívüli élettel, akiket Typhonoknak neveznek és a befogásukat követően elkezdtek velük is kísérletezni. Főhősünk, Morgan Yu története ezután kezdődik, ám ahol idegenekkel szórakáznak, ott nyilván előbb vagy utóbb elszabadul a pokol – ahogy történt ez a Talos 1-en is, méghozzá már a szemünk láttára. Morgan éppen tesztalanyként asszisztál egy fejlesztésben, amikor beüt a baj, ráadásul a kísérlet mellékhatásaként a memóriája bánta, így teljes tudatlanság közepette kell felderítenünk és megsemmisítenünk a kihalt és Typhonoktól hemzsegő űrállomást, no meg kideríteni, hogy mit is keresünk ezen a helyen.
LINK:
https://drive.google.com/file/d/1w0xEjbqi9F3D1-SkwvqKpwjjmvBlN5Yd/view?usp=drive_link
Megjegyzések
Megjegyzés küldése