Kezdjük azzal, hogy a játék 1937-ben játszódik, méghozzá Az elveszett frigyláda fosztogatói és Az utolsó kereszteslovag eseményei között. Feladatunk pedig alapvetően egy műtárgy visszaszerzése, amit a Marshal College-ből lopott el egy szó szerint óriás, akivel ugyan leálltunk bunyózni, de esélyünk sem volt. Fel kell tehát göngyölítenünk a rejtélyt, hogy ki és miért tulajdonította el a látszólag csak egy kiállítási tárgynak tűnő régiséget. Ezzel a lendülettel az első állomásunk a Vatikán, és innen kezdetét veszi az összeesküvéselméletek és a titkok feltárása, ami eléggé megfűszerezi egyébként ezt a kalandot. Utunk során pedig találkozunk az olasz fasisztákon át, élükön Mussolinivel, természetesen a nácikkal is, akiket egy Emmerich Voss nevű gazember vezet, hogy megszerezze a Führernek a nagy kör darabkáit. Az ebben a történetben szereplő Nagy Kör a világ legnagyobb csodáit összekötő vonalat jelenti, ami meglepő módon egy hatalmas, a Földet körülölelő kört alkot, é...
A cselekmény négy tizenéves lányra, Swannra, Norára, Autumnra és Katre összpontosít, akik önfelfedező útra indulnak és elszakíthatatlan kötelékeket kötnek 1995 nyarán. A lányok 27 évvel később ismét találkoznak és szembesülnek azzal a régóta eltemetett titokkal, ami miatt megígérték egymásnak korábban, hogy soha nem találkoznak többet…. LINK: https://drive.google.com/file/d/1rmyUp8L3mq13o4KUtM4JlBr_EFfy3y_y/view?usp=drive_link
Megjegyzések
Megjegyzés küldése