Clair Obscur-Expedition 33 magyar nyelvű végigjátszás by Hekus007



 

Egy alternatív valóságbeli Franciaországban járunk a századforduló környékén, egy eléggé lepusztult és kataklizmák által megtépázott világban. Nem tudni sokat a világ többi részéről, a játék maga nem mozdul ki a Lumiére névre keresztelt szekcióból. Szóval ez a kataklizma annak idején szanaszét szaggatta a kontinenst, és megjelent egy csak Paintress néven emlegetett… festőnő, istenség, valami kozmikus entitás, ami minden évben felfest egy számot hatalmas monolitjára (nem félreérteni!). Ez a szám jelzi, hogy eltelt egy újabb év és ideje az embereknek, akik elérték az adott kort… nos, elporladni. Megszűnni létezni. Mivel ez a szám évről-évre eggyel csökken, érthető módon a kihalás felé sodródik az emberi faj. A játék kezdetén a 33-as számmal ellátott expedíció indul útnak (de előtte még szívszaggató jelenetek között láthatja a játékos a 34 éves emberek halálát). A cél megállítani a festőnőt, hogy “ne tudja többé megfesteni a halált”, ahogy a játékban fogalmaznak. Nagyon érdekes beszédtémákat ad a karakterek között ez az esemény a történet során. Ahogy a saját történetüket és emlékeiket mesélik el arról, hogy milyen volt 16 évesen látni a szüleiket elporladni úgy, hogy fel lettek rá készítve, vagy hogy ez mennyivel nehezebb a későbbi születésűeknek, mert minél tovább húzza valaki a gyerekvállalást, annál fiatalabb lesz a gyermek a szülei halálánál. 

 

LINK:

 https://drive.google.com/file/d/1AZLnHKJvkPlF3kgTjWyscYO3x4s5WfSE/view?usp=drive_link

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indiana Jones and the Great Circle magyar nyelvű végigjátszás by Hekus007

Lost Records-Bloom and Rage (Tape 1) magyar nyelvű végigjátszása by Hekus007